2010. május 29., szombat

tényleg ilyenek vagyunk?

három hete bevittem az összes szolnoki horgászboltba azt a petíciót, melyet a műhosz készített. többek közt a hazai vizek lerablását és a halászat visszaszorítását célozza meg ez a papiros.

négy boltba került be. tegnap hoztam el őket.
1.) viktor horgászbolt.
azt se tudta a szentem, hol lehet a papír amit otthagytam. aztán nagy nehezen beugrott neki, és azt mondta " a tulaj nem engedte kitenni" kíváncsi lettem volna az indokra...
2.) horgász centrum.
két perces keresgélés után megtalálták egy halom papír közt. sikerült három hét alatt 4 db aláírást gyűjteni. indok "nem is igazán értették az emberek, hogy mi is ez"
3.) noname horgászbolt (inkább nem nevezem meg) a "mi a francot is akarok" és a "fenének ez" szóösszetételeket követően kijelentette, hogy ő kidobta a francba. no komment!
4.) carp zoom horgászbolt sütő út. (x)
kb 80 aláírás, lelkes boltvezető. mit is írjak még? nem csoda, hogy csak itt lehet szolnokon legyes cuccokat kapni...
köszönöm a fáradozást! (mármint annak aki fáradozott)
mada

10 megjegyzés:

  1. Az általad meg nem nevezett horászboltot ismerjük. Számomra nem okozott meglepetést a hozzá állásuk.Ha véletlenül betévedsz azonnal tudod szemléletük a következő. Ne háborgass vidd ami van, a pénzt gyorsan aztán tűnés. János 623.

    VálaszTörlés
  2. szomorú ez a hozzáállás! mint minden ember között, a horgászok között is van mindenféle ember. sajnos sok a rosszindulatú!

    VálaszTörlés
  3. Amúgy se jött volna össze sokkal több aláírás, mert a horgászok többsége buta. Csak azt szűrték volna le az egészből, hogy "már megint milyen szigorításokat akarnak ezek bevezetni, nem elég, hogy így se fogunk halat". Talán egy közgyűlésen napirendre téve nagyobb esélye lett volna az egésznek.

    VálaszTörlés
  4. Ha ez megnyugtat,itt sem lesz több aláírás 100-150-nél.Viszont felénk minden petíció nélkül felszedik a hálókat és eltüzelik.

    VálaszTörlés
  5. Az öntörvénykezés nem működőképes model, én abban reménykedem hogy szigorú szabályozással és kutyakemény szankcionálással oldható meg a helyzet. Ha lenne olyan élő telefonszám ahol lehetne jelenteni a nem szabályos halász-horgász viselkedést és lenne rá gyors reagálású egység, akkor működne a dolog!
    Jocó

    VálaszTörlés
  6. Levi! Szerintem, ha felszedik a hálókat azzal csak két dolgot érnek el: 1. eltüntetik a bizonyítékot az elkövetők ellen; 2. rákényszerítik az elkövetőt, hogy újat, nagyobbat vegyen és átvigye egy másik helyre, ami esetleg még ép volt. A megoldás tényleg az lenne, ha nagyobb lenne az ellenőrzés, ill. amit Jocó is mondott.

    VálaszTörlés
  7. Fiúk. Van nálunk egy halász aki ellen már a harmadik bírósági tárgyalás van folyamatban. Még mindíg halászik, a nevetséges büntetéseket nevetve ki fizeti. Hogy az estlegesen keletkezett" veszteségét" behozza még gátlástalanabb. A tanúság mindenki vonja le maga. De egy 72 éves bácsitól azonnal bevonták az engedélyt. Hol ott nem is volt eggyértelmű a szabálysértése. János623

    VálaszTörlés
  8. ilyen 3X-os visszaeső esetében a legcélravezetőbb a média nyilvánosság ...

    Szerencsére van jópár olyan újságíró, aki hajlandó tényfeltáró cikket írni egy egy ilyen esetről, ez persze "bántó" a cikk célpontjának és "ösztönző" a büntetésvégrehajtásnak.

    Jocó

    VálaszTörlés
  9. A 3szoros visszatérőnél én a nyilvános lincselés eszközéhez folyamodnék.

    BalázsZé

    VálaszTörlés
  10. Nem tehetjük. Még ma is hívatalosan főállású halász.És az ő példája csak eggy a sok közül. Parton száradó jelöletlen varsák,elpusztúlt halakkal. Kis vízél a fenék varsák tömege.Mikor még nekem is volt csónakom láttam. Ezekből is csak a döglött foszló halak kerültek visza a vízbe. Tilami idő- méret korlátozás? Számukra nem létezik. Ösze kacsintanak a hatósággal( mindenkinek meg van az ára).Nem tudom mit lehetne tenni ellene.Hiába a törvény ha ők nem változnak. Talán csak a halászt megszüntetés a természetes vizeken hozna eredményt. De óriási pénzekkel rendelkeznek. Megveszik kilóra ha kell akár a minisztert is. Persze ehez olyan miniszte kell. De már nem is reménykedem. Pedig sokan vagyunk horgászok,óriási nyomást tunánk gyakorolni. De közöttünk is vannak nem igazán becsületes, természetet szerető- tisztelő emberek. A MOHOSZ-t meg jobb ha el feledjük. Ők is a megélhetésükért dolgoznak szorgalmasan. üdv: János.

    VálaszTörlés