2013. december 24., kedd

boldog karácsonyt!



29 megjegyzés:

  1. Nagyon Boldog Karácsonyt nektek is Mada!
    Frutta

    VálaszTörlés
  2. Szevasz!

    Megkérnélek, hogy blog ajánlódból töröld a „Legyezőhorgászat görbe tükre” című rágalmazásra, bűnözésre szakosodott, Brucis barátod által üzemeltetett oldalt, annak nyilvános bűncselekményeinek ajánlását mások számára.

    Jelenleg az oldal írója és adott honlap tartalmával kapcsolatban bűntető jogi eljárás folyik.

    Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele
    77. § (1) Véglegesen hozzáférhetetlenné kell tenni azt az elektronikus hírközlő hálózaton közzétett adatot,
    a) amelynek hozzáférhetővé tétele vagy közzététele bűncselekményt valósít meg,
    b) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy
    c) amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre.

    Bűnpártolás
    282. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna,
    a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,
    b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik, vagy
    c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,
    vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


    Kösz, hogy befejezed a nyilvános bűnözés gátlástalan támogatását!
    Remélem, Te is a sitten végzed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kedves ismeretlen! ha nem tűnt volna föl itt egy boldog karácsonyt! cím látható.lehet neked nemvolt az? nekünk már igen mert 1 jót mosolyogtunk az írásodon.köszönjük hogy szebbé tetted ezt a napot a számunkra :DD üdv.:madáné :D

      Törlés
  3. okágyly a salyát oldaladon paraszt!
    mi a fasz vagy te ügggyvéd, vagy miii?
    remélem fekete nellylonzsákan végzed!
    neked is minden jót!
    bulyék! :D

    VálaszTörlés
  4. "remélem fekete nellylonzsákan végzed!"

    Ez egészséget, életet, testi épséget veszélyeztető fenyegetés, sugallás egy a szervezett bűnözést nyiltan támogató ember részéről.
    Majd ezt az ügyésznek magyarázd meg!

    Nem vagyok paraszt!
    Anyukáddal beszélgess így!


    Nagy nyilvánosság előtti rágalmazás!
    Rágalmazás (226.§)

    Rágalmazás vétségét követi el, aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.

    Akkár 2 év börtön jár érte.
    Kezdhetsz spórolni!

    A bűncselekményt megtestesítő adatot mindenkép törlik!
    Akár kibasznak a netről az egész oldaladdal együtt barátom.



    VálaszTörlés
  5. Á, fekete nejlonzsákban lenni egyáltalán nem veszélyes:
    http://tea.armadaproject.org/Images/stoyles/stoyles_garbage_bag.JPG.jpg

    ...még egy vesztes per...

    janika, tudod, hogy egy vesztett pernél te fizeted a költségeket? A másik fél ügyvédi költségeit? Lesz neked erre pénzed? Lehet, hogy jobb lenne bekussolni?

    VálaszTörlés
  6. Rágalmazásért akarsz beperelni valakit azért, mert egy magánlevélben írt neked valamit. Utána ide bemásolod a rágalmazás definícióját, amiben benne van, hogy MÁS ELŐTT követhető el (ezek persze akkor sem állnának meg rágalmazásként, ha teleplakátolná vele valaki a várost).
    Gondolkozni szokol?

    VálaszTörlés
  7. Alkapvető hazudozás, hogy "még egy vesztes per."

    A valós tényállás az az, hogy egyetlen pert sem vesztettem el.

    Mindet megnyerem,
    Tisztában vagyok vele, hogy a vesztes mit fizet.

    a, Soha nem vesztek!
    b, A perköltségek kifizetése miatt félek nem nekem kell majd agodnom.

    A büncselekményeket megtestesítő adatok törlése, pedig kötelező!
    Barátom, erről miért nem pofázol?

    Olyan szép, hogy még valaki beszált a szervezett bűnözés nyilvános támogatásába.
    Több csávó, nagyobb bűntetési tétel.
    NEKTEK.

    A rágalmazással kapcsolatban is intézkedtem.


    Ui.
    Ez a "jogi tanácsos" félre beszél!
    Téves az alapfeltételezés.
    Még egy óvodás is két vállra fektetne egy perben.
    De most komolyan!

    VálaszTörlés
  8. Azt tudod-e te szerencsétlen, hogy ha nem tudod kifizetni (és mivel egy 8 ezer forintos botot sem tudsz venni magadnak, nyilván nem tudod majd kifizetni) akkor le fog kelleni ülnöd? És ez nem a te fantáziádban fog megtörténni, hanem valóban börtönbe fogsz menni? Minél többet ugrálsz, annál hosszabb időre.

    Erre az egészre már mindenképpen nagyon rá fogsz baszni, csak az a kérdés, hogy mennyire.

    Én a helyedben szereznék egy papírt arról, hogy elmebeteg vagyok. Vagy már van?

    VálaszTörlés
  9. Drága embörök!
    Boldog új évet kívánok nektek is, kivéve azt a "retardált majmot", aki a "Legyezőhorgászat görbe tükre" ellen lázít itt, ezen a blogon. Nem értem, mi jogon!!!
    A lúzer vergődése lenne?
    Hagyjátok békén ezt a szerencsétlent, aki az újévet is egyedül ünnepelte, mert már senkije sincs, egy barátja sem akad, aki elmagyarázza neki, hogy a végzetébe rohan!
    Én már kezdem sajnálni, eddig csak figyeltem.
    Hagyjuk, hogy ő maga ássa meg a a saját s... árkát!

    VálaszTörlés
  10. Fishing is very popular way for time pass. Its really helpful for us. telepathy show

    VálaszTörlés
  11. Great indlæg. Det er meget informativ og effektiv indlæg. Jeg allwes fundet at læse denne type blog. Det er en hjælp for os. viagra kaufen
    cialis kaufen
    xenical kaufen
    yasmin kaufen
    levitra kaufen

    VálaszTörlés
  12. Learn How To Pack Living Room Area for a Move

    Welcome to here, a premium online tool helping consumers relocate from one place to another with household belongings or commercial commodities. We have made it easy to find right services, right moving companies and other related information in different major cities and towns of India.

    Click Here:
    packers and movers pune
    packers and movers in pune
    movers and packers pune
    movers and packers in pune

    VálaszTörlés
  13. This article is efficient. Thank you for sharing it with us. I am visiting this blog on a daily basis and I am finding so much helpful article each time. Keep working on this and thank you once again.
    wearable technologies
    fitbit sleep tracker
    best fitness band

    VálaszTörlés
  14. Restylane Silk is a new dermal filler, specifically formulated to improve the look of your smile. It can add volume to your lips and diminish the look of fine lines around your mouth. Restylane Silk’s unique particle gel formula, along with an ultra-fine needle designed for improved accuracy, helps give you softer, more precise results — just what you need for a natural-looking smile.

    Lip tissue is different from the skin of the rest of the face. The soft and sensuous tissue of the lips is constantly stressed by how we move our mouths: eating, drinking and talking. The lips also tend to dry out more quickly than the rest of our face. Restylane Silk is designed for meticulously precise lip definition and line control for silkier, smoother lips you’ve been looking for.

    VálaszTörlés
  15. Great post, enjoyed reading it. Thanks to the author for publishing it. Keep posting

    VálaszTörlés
  16. Drága embörök!
    Boldog új évet kívánok nektek is, kivéve azt a "retardált majmot", aki a "Legyezőhorgászat görbe tükre" ellen lázít itt, ezen a blogon. Nem értem, mi jogon!!!
    A lúzer vergődése lenne?
    Hagyjátok békén ezt a szerencsétlent, aki az újévet is egyedül ünnepelte, mert már senkije sincs, egy barátja sem akad, aki elmagyarázza neki, hogy a végzetébe rohan!
    Én már kezdem sajnálni, eddig csak figyeltem.
    Hagyjuk, hogy ő maga ássa meg a a saját s... árkát!
    how to become a paralegal

    VálaszTörlés
  17. Download Now Latest World Music,Movies,Songs Etc Super First Ans 1st On NetSong

    VálaszTörlés
  18. Hay look here is your perfect mach. Earn by your skill.

    VálaszTörlés
  19. ceasuri de mana, ceasuri barbatesti, ceasuri dama, ceasuri ieftine

    Ceasuri de mana, ceasuri barbatesti, ceasuri dama, ceasuri ieftine. Plata ramburs, transfer bancar sau card. Transport GRATUIT prin curier la comenzi peste 150 RON!

    VálaszTörlés
  20. <a href ="https://www.luxuryautomotorsports.com>car blog</a>
    The roof of any building or house is very important and, thus, should be maintained and replaced whenever the need arises. In Minnesota, there are a lot of contractors that would fill in the needs of clients when it comes to roofing. However, the burden of choosing which one is ...

    VálaszTörlés