2011. július 20., szerda

Dzsungel harc azaz Rambó hal meg utoljára

Már egy hete tervezgetem, hogy felfedezem a Zagyva felső részét. Vasárnap reggel fél 8 környékén
értem ki Petőfibánya környékére, a vízpartra. Jópáran lógattak a parton fenekezős és spiccbotos
kézségekkel. Mivel még életemben nem jártam errefelé, érdeklődtem a sporiknál van-e kapás és
milyen halacskákat fogdosnak. A fogadtatás meglepően kellemes és normális volt (sok helyen nem
ezzel találkozik az ember sajnos). A víz szinte mindenhol gázolható, 1.5m-nél mélyebb gödrök nem
nagyon vannak és van hal bőven a vízben. Főként domolykót és keszegféléket fognak.





A gátra felérve - lassan haladva az autóval -, próbáltam belesni hol is kezdjek. Az első 500-600m-es
szakaszon kb. 100m-enként mindenhol ült egy-egy horgász, köztük szinte áthatolhatatlan bozót és
nádas volt. Nagyon ígéretes helyek voltak, de nem igazán akartam 50m-enként ki-be mászkálni. Úgy
döntöttem, hogy fentebb megyek elhagyatott részekre.

Egy kis duzzasztónál nem bírtam nem megállni: itt dobnom kell párat!







Szétnézve a duzzasztóról szétspriccelő sneciket láttam, gyors szerelés, fehér kis sztrímer és kb. 10.
dobásra kis kölyökbalint sikerült fogni. Még vagy tíz percig próbálkoztam, de több kapás nem volt.

Irány a víz! A duzzasztó alatt neki indultam a Zagyvának, aztán kb. 100m után kis is másztam belőle

Túl nagy volt a dzsungel, nem nagyon bírtam dobni és a halat se nagyon láttam mozdulni.

Menjünk még feljebb.





Szép lassan haladva néztem a lehetséges helyeket. Bárhol bemehettem volna, nem sok horgászt
láttam már errefelé. Jó pár helyen megállva, szétnézve, végül egészen egy vasúti hídig mentem. Ez
jópár km-re az indulási helytől. Na innen már nem tovább elég volt a térképezésből.

A híd alatt egyből kis zúgó utána 50m és még egy kis zúgó.

Kis fekete polibogárral indítottam és a második dobásra le is szippantotta egy kis domi.

Innen kiszedtem még egyet és indultam tovább. Sajnos lefelé indultam, arra láttam járhatóbb
részeket dobás szempontjából, bár óvatosan mozogtam, biztos vagyok benne, hogy jópár halacska
elúszott miattam.

A Zagyva gyönyörű és egészen más, mint felénk, Szolnok környékén - igazi vadvizi patak. Hol
bujkáltam a belógó fák között, hol pedig osontam az egybefüggő nádfal előtt. Rengeteg kis zúgóval
találkoztam, a zúgók felett szinte mindenhol tükörsima kis víz volt, és mindig Domi is volt ezeken
a részeken. A beeső kis polira majdnem mindig volt akció, de csak a beesőre, utána semmi.
Észrevettem, hogy nem nagyon zavarja őket a picit toccsanósabb tálalás, sőt sokszor eredményesebb
volt mint a finom. Annál inkább kényesek voltak a zsinór felvételre, ha kicsit erőszakosabban vettem
fel, ott már nem nagyon volt utána kapás. Volt még egy komoly probléma: sajnos nincs kis botom
és a 3m-es Rainforestel rendesen megkínlódtam néhol a dobásokat. 2m körüli kis bot lett volna az
ideális.

De igazán akkor nem törődtem vele. Nagyon tetszett végre már ez a kis szárazlegyezés, nem is

akartam nedvessel vagy nimfával próbálkozni, mert annál nincs is szebb mint egy szép cuppanós
kapás.

A hídtól kb700 m-t tettem meg és már tizenegy óra volt - szinte elrepült az idő. Kicsit meglepődtem:
3 óra alatt tettem ennyit meg, sokkal többnek tűnt. A végeredmény 8-10db kis Domi lett, és jó pár
akció.

Nagy ugyan nem jött össze, viszont pár loccsanós rablást hallottam a bokrokból. Biztos egy
tapasztaltabb legyes sokkal többet fogott volna, de most nem ez számított. Megfogtam az első és
nem csak az első legyezett Domimat, és egy jó kis vízitúrán vagyok túl. Olyan helyen, ahol talán senki
nem horgászik, annyira benőtt és bozótos a part, helyet legalábbis nem láttam.

Ennél rosszabb élményt soha ne okozzon egy jó kis peca.

Frutta

6 megjegyzés:

  1. Jó kis túra lehetett. Irigyellek egy jó kis száraz legyezés nekem is nagyon hiányzik. És mint írtad nem is hiába való volt. Még ha nem is fogtál kilós domikat. Az élmény meg volt.( A kissebbek is tudnak ám menni rendesen). 2. Vasárnap ha jól emlékszem még iszonyú hőség volt.Úgy hogy elismerésem.(gázolás,törzs döntögetés,dobások, harc a dzsungelben. Mind ez közel+40 fokban).
    No erre mondja valaki. Hogy a horgász egy naplopó aki csak ül a parton és vedeli a sört.
    üdv: János623.

    VálaszTörlés
  2. Jó volt és sok tapasztalatot jelent a következő itteni pecához.Csak annyit tennék még hozzá hogy a gáton készült képen a baloldalt látható bozótban folyik a Zagyva és bent egy csodálatos kis vízi világ van kintről meg szinte csak egy csúnya bozótost képzel az ember.
    Üdv : Frutta

    VálaszTörlés
  3. Ez az Frunyó! Csak így tovább. Ha lesz kispatakos botod, sokkal könnyebben fogsz ilyen helyeken is dobálni.

    VálaszTörlés
  4. Frutta ha máskor Hatvan fele jársz akkor csörrencs meg és adok egy két infót. Ha ráérek, és természetesen ha neked van kedved egy közös peca is összejöhet :). Jó látni, hogy mást is érdekel a Zagyesz fentebbi szakasza.
    Grat az eredményhez mert valóban nem könnyű terep!!

    Üdv, Dév

    VálaszTörlés
  5. OK:) szerintem Augusztusban valamikor lesz a következő.Majd hívlak csak nemtom a számod emailcímem : furtner @chello .hu ide elküldheted.
    Köszi előre is a segítséget.Üdv .Frutta

    VálaszTörlés