2011. április 3., vasárnap

szücsi csukátaligfogó nap

valami rontás van ezeken a napokon. gondoljunk csak a tavalyi bugaszegi csukamentes napra.
nem tudom mi történik mindig, de nem tudunk igazán halat fogni. most is 15 ember vallatta a vizet, köztük a olyan csókák is, akik egy kád vízben is tudnak csukát fogni.
talán négy ember fogott értékelhető halat. 
sajna én is nulláztam. bár a nádtorzsafogó verseny mindkét szektorát fényévekkel nyertem volna.
voltam fenn, lenn, középen. naggyal, kicsivel, feketével, fehérrel.... szóval minden felkerült.
kapás és hal nélkül úsztam meg a bulit. a csapatban kopaszon. 
négyen képviseltettük a döglegyes csapatot: lee, frutta, jános, és szerény személyem. levivel belly-ből, jánosék csónakból nyomultak.
a belly-s peca elég kemény! egész nap taposni a vizet. ma alig bírtam kikecmeregni az ágyból.
no de, hogy jó dolgokat is véssek. levi és jános fogott halat. jancsi nem is kicsit.
jánosunknak az első fordulóban akadt egy szép példánya. épp a csónak oldalába kapaszkodtam és szidtuk mindennek a jókurvannyyát, hogy nem fogunk halat erre jánosunk fordítja a csónakot. egy halba akadva.
először kabátba akadt pontyra gyanakodtunk, majd mikor felpumpálta drága jóbarátom, egy termetes csuka vigyorgott ránk. gyors szákolás, egy két fotó, filmfelvétel (kinn volt a pvtv is), majd ment vissza a "kicsike"
büszke vagyok jánosomra, és egy kicsit magamra is, hisz az általam kötött marabu léggyel fogta :)
legalább ennyiben lehetett az én napom is.
levi délután akadt egy egy ötvenesbe fehér piros bunny-val. azért kicsit kisimultak az arcán a ráncok, úgy vettem észre.  frunyó is felnyársalt azért magának egy 3 centis küszt. úgy gondolta szegénykém kínjában, neki áll süllőre mártogatni :D
fogtak még bodorkát, süllőt, fekát, snecit, és mivel sokkal több hal nem is akadt. jánosunk megynyerte a megmérettetést, mellette a legnagyobb hal fogója díjat is lett (84cm). levi második lett, kelszát megelőzve.
elég erős blóflájos fölényben zártuk a napot, bár mindenki jobban örült volna egy változatos, izgalmas megmérettetésnek.



jancsi már a verseny előtt tudott valamit...

talán ezt?!

helyezettek

a "gyorsreagálású" hadtest

 a (szopta)tó

a sofőrünk:D
mdfak

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok a Nyerőknek!Tök jó,amikor a legyed is ott a képen!Szép nap volt a tegnapi,Olaj nyerte az alapszakaszt,pont szerzés a videjjoton ellen,Ti meg...szép volt Szolnok!
    csőőő:szab.lev.tolszt.

    VálaszTörlés
  2. Mit is lehetne még hozzátenni? Semit. Atti jól összefoglalta. Nekem óriási szerencsém volt ezzel az egy hallal.Több fogot halnál jobban lejött volna a tudásbeli külöbség. Így maradt a szerencse. Ami most mellém állt.( Hála a Teremtőnek. No meg Attilának aki az eggyetlen normális legyemet kötötte). Köszi Frutának aki szákolt. És nem verte le a halamat a horogról. Hiába is tagadnám ez csapatmunka volt.
    üdv: János623.

    VálaszTörlés
  3. ma kinn voltunk a zagyván. 2 óra alatt 15 halat fogtunk lee-vel. 60+ost is. nameg lecsónak elment egy nyolcvanas forma. tegnap meg kellett volna állnunk az első hídnál:D!!!!

    VálaszTörlés