2011. április 24., vasárnap

Jászok a tocsogóból

Aznap még éppen kint volt a Zagyva a medréből, így nekem még pont sikerült belenyúlni a
tutiba, bár sokat nem fogtam, azért nem panaszkodhatom a méreteket illetően.
Kezdem azzal, hogy a csukaívás utáni nagy tavaszi csukahorgász dömping kezdett
kicsúcsosodni, mikorra a vízállás az ilyenkor megszokott áradás helyett pont ellenkezőleg
apadni kezdett. Mivel egyre kevesebb csukafogásról esett hír és az utóbbi napokban én sem
fogtam bőven, ezért úgy döntöttem, hogy két halat fogok egyszerre célba venni. Az egyik a
hőn áhított nagy trófea a csuka személyében, és „B” tervként, a jász.
Kivittem magammal az örök barátomat az Elnetti Laci féle Strato Caster botomat 9’2” hosszú
5/6-os pálcámat. Egy SA GPX DT5F zsinórral mentem ami nem egy jellemző csukás bot, de
úgy voltam, hogy csukára gyenge jászra erős, de mégiscsak egy bot volt nálam.
Csukával kezdtem és annyira reméltem a fogást, hogy nem is nagyon akartam átszerelni.
Három vicek-vacak rávágás és ugyanennyi óra peca után akasztottam egy 35 cm-es bicskát
miután mégiscsak rávettem magam az átszerelésre, melynek további nyomós oka volt
az, hogy jászok fürdőzését vettem észre a 10-20 cm-es vízben. Ekkorra már kezdett is
leereszkedni a nap.
Most örültem a DT zsinórnak, mivel hosszú de pontos dobásokra volt szükség precíz
tálalással. Mondjuk a Gpx kicsit bólogatóssá tette a dobást, de a jászokat a kicsit odacsapódó
legyezőzsinór most nem zavarta.
Légynek szokásosan ízeltlábú bogárcsodámat tettem fel, és amint jó helyre ért úgy nem is
maradt el a várva várt tolóhullám, vagy öblös ráfordulós kapás. A szokásos gondolatnyi
szünet után pedig finom bevágás.
A halakat kétféleképpen fogtam. Az első a látott halra dobálás, amikor a pancsoló jász
közelébe pottyantom a legyet. Ilyenkor, vagy nagyon rövid időn belül felveszi a csalit a hal,
vagy kis noszogatásra, óvatos bevontatással vehető kapásra a jász.
A másik megoldás, amikor csak érzem hogy hol lehet a csapat, ilyenkor hosszan vezetett
finoman kitartott nedves legyezéssel söprögetem végig a pályát. A kapás ilyenkor erőteljes
rávágás formájában jelentkezik.
Sajnos most a víz már nem jó, de remélem a nyári vízállással, vagy egy esetleges árhullámmal
ismét lesz jó legyezhető pálya a Zagyván.

Lee




2 megjegyzés:

  1. kabbe levi!!!
    2 napja ott voltunk, és jásznak nyoma sem volt. te kimész, és rommá fogod magad!

    tudod?!
    az évek meg a rutin! :D

    VálaszTörlés
  2. A Ha! Így leírva piszok egyszerűnek tűnik annak aki még nem próbálta. " A másik megoldás,mikor csak érzem hol a csapat". No ebből a megérzésből légyszi kűldj már vagy 10dkg.ot. Mert az idén ez piszokul hiányzik nekem.( lassan ott tartok hogy ha a hátam mögé dobok akkor is csukát fogok).No nem mintha panaszkodnék.- De igen azért is panaszkodom!
    Egyébként gratulálok, szép halakat fogtál.
    János623.

    VálaszTörlés