2010. május 24., hétfő

klokot 2010

12 óra alvás után sikerült rávennem magam eme remekmű megírására. végül is 1400 kilóméter levezetése után, és két napi tömény peca csak kirántja az emberből a szuszt.
csütörtök délután indultunk, mivel úgy gondoltuk megalszunk kanizsán, hogy pihenten érkezzünk boszniába. mondhatom nem lett belőle semmi!
beszaladtunk szabó levihez, bevittük a botomat javításra. persze elkezdtünk sztorizgatni, legyet kötni... majd éjfélkor "szabadultunk".
sebaj - gondoltuk - úgyis 4 felé ér ide a pesti csapat, így lesz időnk szundizni. gyorsan megtankoltunk és az albérlet felé vettük az irányt. be az ágyba, és alvás. mármint alvás lett volna ha az a fránya drukk ami az emberben ilyenkor mocorog nem feszegetné a pilláját minduntalan felfelé. alig aludhattunk el és csörög a telefon. itt vannak! - nyöszörög át levi a másik szobából. basszus fél kettő van! alug aludtunk egy órácskát.
mint utólag kiderült, az általunk megbízott telefonos szabad csapat úgy döntött, ők éjfélkor indulnak útnak.
be a kocsiba, és üveges tekintettel útnak indultunk. végig szakadt az eső. majd bealudtunk, és egy szerpentinen meg is csúsztunk a kocsival. szóval kalandos volt az út rendesen.
fél hétre meg is érkeztünk bihac-ra. láttuk a vizet, hisz átkocsikáztunk rajta. hát gyönyörű volt. kissé opálos, de cseppet sem mondható zavarosnak.
egy kis horgászbolt látogatás, kávézás után megkerestük a hotelt. a szervezők utánajárásának köszönhetően egy négy csillagos hotelben szálltunk meg félpanzióval, szaré-húgyé. a környezet festői volt! a hotel pazar!

ilyen környezetben volt a szálloda az una partján:




voltak a háborúnak maradványai...

lee & mee hullán, de vidáman

szóval megérkeztünk. kiderült, a szállást csak 11után foglalhatjuk el :( a pesti banda sehol. leültünk a hallban és vártunk....
kínomban a repdeső jószágokat fényképeztem:

dél körül érkeztek meg. gyors eligazítás, szobafoglalás, és már húztunk is le a klokotra.
egy kis hegyi rally, és már ott is voltunk. a víz színe gyönyörű, a part kulturált rendezett. egy sziklafalból kiömlő forrás táplálja a klokotot. egy 100 méteres megközelíthetetlen gyors szakasszal indít, majd egy kisebb tálca két zúgóval, utána egy 30m méter hosszú pool ami kb 4-5 méter mély lehet. még egy zúgó, még egy pool, és a folyó első szakasz kb ennyi is lenne. ez kb 200 méter. a második szakaszt leginkább a zagyvához tudnám hasonlítani. sűrű parti vegetáció, sok kanyar, kristálytiszta víz. kb volt rajta plusz egy méter "fölösleg".
természetesen mondanom sem kell, az eső szakad! szedés semmi, úgyhogy marad a nimfa. aznap sikerült 4 negyven-ötven közötti, és egy hatvanas pisztrángot fognom, meg egy kisebb pért. levi inkább a péreket zargatta.
az egyik méretes darab

sajnos a gépet nem vittem magammal, így ezt sikerült csak megörökíteni:( rajzás nem volt a "jó" időnek köszönhetően, így a szárazozást hanyagoltuk. este vissza a hotelbe. élőhalottként vánszorogtunk fel a szobába. talán legjobban lee beszólása tükrözte az állapotunkat, aki azon tanakodott, hogy lefekvés előtt levegye-e a gázlóját:)

másnap verseny. kipihenten bekajáltunk, és már indultunk is. én és lee a csendesebb szakaszt kaptuk első fordulóban. próbáltam látott halra horgászni, sikertelenül. sajna nekem betli lett, de levi szétfogta az életét.
a második szakaszon úgy döntöttünk, hogy horgászunk. a csapat többi része egy csomóba tömörülve vallatta a pisztrángtelep kifolyóját. mi inkább nimfával péreztünk. sikerült is két retúrt fognom, levi természetesen megint többet fogott. na jó, az évek meg a rutin... 

víz alatt

a csapat (egy része)

a verseny vége felé kisütött a nap, és nagy májusi jószágok kezdtek repülni. gondoltam egyet és leballagtam a csendes részhez ahol elvétve láttam délelőtt szedést. odakúsztam, és olyan látványban volt részem, amiben még soha. nagy lomha pisztrángok szipókázták lefelé a kérészeket. elő a cucc. szedésre rádob, és olyan 30 centi úsztatás után valami elviszi a legyem. nem látom, de nagy lehet. elindul, és leszakad. forr a víz! akkora hátak jelennek meg mint svarceneggeré. légy felköt bedob, de nem akarja levenni semmi. légycsere. egyre kevesebb száll, egyre kevesebb a szedés. légy bedob. sokadik úsztatásra feljön érte egy szörny. látom a fejét. akkora mint egy pitbullé. bevágok, elindul a mélybe. az orsó sikít, majd kiugrik, és egy akkora szivárványost látok, mint még életemben nem, 70 centi fölöttire saccolom! visszahúz a mélybe, próbálom megállítani, de szakadok. szedés semmi, a legyem is elfogyott. igaz nem fogtam meg, de életem legnagyobb élménye marad ez a pár másodperc.
visszakullogok. még dobok egy párat szárazzal, és a sors azért összehoz egy gyönyörű egészséges ötvenötössel. összeszedjük magunkat, és visszaindulunk eredményhirdetésre.
húsleves, pisztrángvacsora krumplisalátával, banán szplit. ízletes és sok is. zigi eredményt hirdet. a legnagyobb hal 72 centisre sikeredett. elég komoly lehetett kibányászni a vízből. legalább is az én küzdelmemből kiindulva.
levi behorgászta magát a második helyre. jó taktikát választott, és meg is lett az eredménye. csak centivel előzte meg az első. sajna nekem nem sikerült dobogós helyen végezni, és szerencsétlenségemre versenyen kívül fogtam magam hülyére :D

az érmek

zigi gratulál...

este szunya. reggel úgy döntöttünk elindulunk haza. de előtte még megnéztük az ottani örökös nambervan műsort, a helyi nonsztop nótatévét...


buenoszmorgen: mada

13 megjegyzés:

  1. Nagyon szép helyen voltatok. Kár érte hogy azt a szörnyet nem tudtad megfogni. De az élmény így is a tiéd marad.Legközelebb legyőzöd, vagy ha nem ... Te mondtad nekem gyakorlás és KITARTÁS kell. Ebből azért jól vizsgáztatok( már mint a kitartásból).Neked és természetesen Levinek gratulálok.Bocs LEVI csupa nagybetűvel mégis csak az ezüstöt el hozta. Köszi a beszámolót.

    VálaszTörlés
  2. szívesen jánosom!
    a következőre külföldi bulira "elrángatunk" mindenkit... :)

    VálaszTörlés
  3. Picit én is ott lehettem , innen a klaviatura mögül!
    Köszi!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük a mesét :)
    Lee-nek nagy gratt!
    benyus

    VálaszTörlés
  5. Halakról nincs több kép?Burek volt?Jók azok a nagy szivárványosok,csak nem kell finomkodni az előkével se...Pááááááááá

    VálaszTörlés
  6. Jaaa,Lee mintha bekávézott volna a díjátadásra... keményen nyomtátok a söröket... :-D

    VálaszTörlés
  7. Mindíg lemarad valami...Természetesen Gratulálok Lee-nek! ;-)

    VálaszTörlés
  8. megpróbálok egyben válaszolni :)
    sajna a masinát sosem vittem magammal, ezt is a kocsi közelében fogtam, így szilfai csabit erőszakoltam meg egy gyors fotózásra. vasárnap akartam fotózni, de elmaradt mert jöttünk.
    burek csak a vízbe volt nekem nyakig:D
    csevapcsicsa az viszont volt.
    csőő

    VálaszTörlés
  9. csak nem sikerült :)
    levi védelmében: kurva fáradtak voltunk estére. (mondjuk ömlött a sör rendesen, reggeli mellé már azt ittunk :D

    VálaszTörlés
  10. Az vesse rá az első követ akivel még nem fordult elő. ( Már ha igaz). Egy fotót sokféle képpen lehet nézi. Magyarázni meg főleg. Pl: én szinte minden képen jól nézek ki, lehetnék alkoholista vagy kápszeres. Aki ismer tudja hogy egyik sem vagyok . Aki meg nem az azt gondol amit akar.

    VálaszTörlés
  11. jani!
    ez csak vicc volt!!! próbáld érezni a különbséget az írott cseszegetés, és vicc között.
    :D

    VálaszTörlés
  12. Jó kis írás Mada,
    Grat + Üdv,
    Fogarasi Miki

    VálaszTörlés