2010. augusztus 29., vasárnap

sajó kupa 2010

ha nem gond az uraknak, nem kezdek bele egy hosszas és fárasztó bevezető utáni tömjénfüstös nyálfolyamba.
az igazságot írom le, amit  éreztünk közvetlen a verseny után, és megbeszéltünk a hazaúton lee-vel. talán a szervezők olvassák eme sorokat, egy amatőr elsősajóversenyes gondolatait, kritikáit.

a víz meg sem közelítette a ceeff- fórumon publikált marketingmaszlagban foglaltakat. a kijelölt versenypálya szerintem nem egy jó legyes pálya a sajón (legalább is idén nem volt az). én talán 4-5x voltam peccantani ezen a vízen, igaz máshol (köröm, ónodi vár), de a jelenleginél sokkal jobb pályákat is ki lehetne jelölni. a versenyszervezők feladata lett volna az állapotok felmérése, és az információ korrekt továbbítása. a szektorsorsolás is elég szerencsétlen volt. én kétszer kaptam gerillaharcos mekong-deltás dzsungelpályát ahonnan egy mérhető halat sikerült kibányásznom. mások gázolhattak mindkét alkalommal és sokkal kedvezőbb helyzetből tudtak horgászni (aki volt már a sajó kupán, tudhatja, hogy szektorpárt sorsolnak). a vízben van hal, ezt meg sem kérdőjelezem. bár szerintem elég zavaros volt. igaz sikerült belőle az avatott kezeknek halat kicsalni belőle. bár a helyismeret (szerencsés helyválasztás) rendkívül sokat jelentett. mivel az én szektoromban (szektoraimban) a gázolhatóság abban merült ki, hogy a bakancsom össze tudtam vizezni egy párszor, hogy ne szorítson spanyolcsizmaként szárazon a lábam.
nem versenyezni mentünk, csak egy jót pecázni. sajnos az állapotok miatt ez nem valósult meg. sajnálom, hogy így alakult.
öröm az ürömben, hogy jó volt a társaság (mint mindig :), és új arcokat is megismerhettem.

köszönöm a szervezésbe befektetett munkát! gratula a nyerteseknek!

jah és azoknak akik egyáltalán mérhető halat tudtak fogni, nameg azoknak akik keményen végigbirkózták ezt a napot akár haltalanul is.

ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése